A ready-to-wear múltja és jelene

2017.11.26

Bármilyen elegánsnak is tűnik a "ready-to-wear" vagy másnéven "prêt-à-porter" kifejezés, azért itt konfekcióról és készruháról van szó. 

A készruha gyártás a második világháború idejében Amerikában indult szárnyalásnak. A németek 1940-ben megszállták Párizst, így Amerika inspirációs forrásai kiapadtak. Egészen idáig olyan cégek, mint a Lord & Taylor vagy az A T Stewart a párizsi haute couture-modelleket másolták, majd a ruhákat a tömeggyártás segítségével olcsóbban értékesítették. New York-nak azonban új utakat kellett keresnie, amit az 1942-ben bevezetett ruhajegyrendszer sem könnyített meg. A rendelet szigorúan szabályozta az öltözékek gyapjúhasználatát és yardmennyiségét. Az amerikai készruhatervezők ebben a szorult helyzetben hamar megtalálták saját stílusukat. A szabászat száműzte a párnázást, a fűzőket és a bevarrt melltartókat. Helyette az egyszerűségre és a dísztelenségre törekedtek, a ruha a test természetes vonalát követte.

A háborús időben fontos szerephez jutottak a népi ihletésű irányzatok. A divattervezők kézzel szőtt, helyi készítésű (pl. mexikói vagy hawaii) nyomásokat alkalmaztak. Claire McCardell az amerikai szabadidő stílus egyik legbefolyásosabb alkotója volt. Calvin Klein előfutáraként szívesen tervezett természetes anyagokból (pl. chambray, pamutdzsörzé, huzatvászon és farmer) egyszerű, hétköznapi mintákat.

Konfekció és kényelem ide vagy oda a háború végével a tervezői készruha nem tört be egyből az európai piacra. Az '50-es évek reményteli eufórikus hangulatában az haute couture is feltámadni látszott. A nélkülözés és megpróbáltatások évei után a nők megváltak az uniszex munkaruhától, és lelkes vágy támadt a luxusdarabok iránt. Ekkor jelent meg Christian Dior, akinek új stílusa valóban a reményteli, új jövő felé mutatott. Modelljei pillanatok alatt elterjedtek, de nem eredményeztek osztatlan sikert. Kritikusai úgy vélték, hogy Dior nincs összhangban a háború utáni Európával: a luxus és kiváltságosság megtestesítőjét látták benne. Dior azonban megállíthatatlannak bizonyult. 1957-ben bekövetkezett haláláig megőrizte befolyását, és Párizs újra visszanyerte dicsfényét.

Ez a virágzás csupán átmeneti időszak volt. A '60-as évek közeledtével az haute couture elitizmusa kezdte elveszíteni uralmát a divat felett. Az új generáció képviselői kezükbe vették az irányítást, sutba vágták az addig uralkodó konzervatív nézeteket, mindent áthatott a beat- és a popkultúra lüktetése. A korábbi nemzedékek számára Párizs volt az irányadó, most azonban az egész világ Londonra figyelt. Yves Saint Laurent, aki 1960-ban bőrkosztümökből és kötött sapkákból álló kollekciót tárt az elképedt közönség elé, végérvényesen megkondította a francia haute couture vészharangját. A divat új fordulatot vett. A londoni butikokba ezentúl szinte hetente érkeztek az új modellek. A divat ebben az időszakban a fiatalok identitásának központi elemévé vált.

A korszakban sorra jelentek meg az olyan divattervezők, akik elszakadva az haute couture merev és igencsak költséges hagyományaitól, olcsóbb ruhákat kezdtek tervezni, melyeket saját üzleteikben árusítottak. Egyéniségük és kreativitásuk kibontakoztatásához új utakat kerestek: forradalmasították az anyaghasználatot, szakítottak a klasszikus szabászati eljárásokkal és új inspirációs forrásokat fedeztek fel. Paco Rabanne műanyag korongokból, fém- és láncdarabokból álló ruháit részben szobrászatnak, részben divattervezésnek tekintették. Mary Quant minden addiginál rövidebbre szabta a női szoknyát. Sonia Rykiel 1964-re Amerikában elnyerte a "kötött viselet királynője" címet, ahol vékony kötésű szvetterruháinak és kardigánjainak lelkes rajongótábora lett.

Oscar de la Renta 1965-ben nyitotta meg első készruhabutikját, 1966-ban Yves Saint Laurent, akit 1968-ban Hubert de Givenchy követett.

Az vitathatatlan, hogy az haute couture-házak (pl. Christian Dior, Chanel, Elie Saab, Jean Paul Gaultier, Valentino) a mai napig szigorú szabályoknak megfelelve ugyan, de a képzőművészet egyedülálló remekműveit alkotják meg. A ready-to-wear-vonalak ezzel szemben a hordhatóságot és a kényelmet helyezték előtérbe. Ennek mesterei a '70-es években Ralph Lauren és Calvin Klein, akik New York-ot a készruha fellegvárává varázsolták. A Chanel számára a készruha - és természetesen Karl Lagerfeld - jelentette a túlélést Coco halála után.

Fotó: Pinterest

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el
Sütiket használunk, hogy biztosítsuk a weboldal megfelelő működését és biztonságát, valamint hogy a lehető legjobb felhasználói élményt kínáljuk Neked.

Haladó beállítások

Itt testreszabhatod a süti beállításokat. Engedélyezd vagy tiltsd le a következő kategóriákat, és mentsd el a módosításokat.