Álmos reggelekhez gyors make up

Eltűntem? Persze! Próbáltam utolérni magam a hétköznapokban. Sorra csak jöttek a programok, az utazások, a költözések, a szervezések és minden szépen lassan halmozódott fel mögöttem. Most már toronymagasan állnak a teendők a hátam mögött, és tudjátok mit tettem? Egy post it-re felírtam, hogy RÁÉREK! Szépen lassan behozom a lemaradásaimat, és közben minden héten szánok magamra egy kis időt. Megtanultam nemet mondani, és megkönnyebbültem. Szóval újra itt vagyok!
Próbálok ráhangolódni és rendszert vezetni az életem minden területére. Tegnap például biciklire ültem az autó helyett, és ugyanannyi idő alatt végeztem el a bevásárlást, mintha az autóban ülve araszoltam volna a reggeli dugóban miközben pattanásig feszül az ér a homlokomon, és kiabálok az előttem haladónak, aki szintén mit sem tehet róla, hogy ott áll egyhelyben. Szóval van valami abban, amikor a nővérem az előző cikkében azt mondta, hogy a reggeli frissességhez hozzájárul egy kis mozgás. Jobban éreztem magam. Sokkal jobban!

Arra gondoltam, hogy kapcsolódva Bea soraihoz, segítek nektek egy kicsit a reggeli készülődésben. Szépségtippek - ötletek- tanácsok! Én amolyan "korán kelő" típus vagyok. Reggel hamar ébredek, de este már használhatatlan vagyok, persze ennek ellenére sem sikerül mindig betartani a reggeli rutint. Pedig szakemberként tudom, hogy mennyire fontos az arcápolás reggel. Egyrészt hozzájárul a közérzetünkhöz, másrészt pedig elengedhetetlen bőrünk egészségének megóvása érdekében is. Fel kell vérteznünk az arcunk az egész napos káros hatásokkal szemben (napsütés, poros, szennyezett levegő).

Javaslom, hogy minőségi alapanyagokat válasszatok a neszesszeretekbe. Ásványi alapanyagokból, vagy természetes színezékekből készült termékeket, amik kicsit drágábbak ugyan, de ha csak a mindennapos használatra választotok párat, meghálálja majd a bőrötök. Fontos a légáteresztés, hogy szellőzzön alatta a bőr, és szépen terüljön egy alapozó. Bőrtípusotoknak minden esetben megfelelő legyen. Egy olajosabb zsírosabb bőrön felszívja az alapozó és mattítsa a felületet, ugyanakkor egy száraz, dehidratált bőrön ne jelenjen meg darabokban a lehámlott bőr. Akkor inkább semmi! A pirosító vagy bronzosító a hétköznapokban is fontos darab. Kiemeli az arcot és finomítja a vonalakat. Ne túl rikító és eltérő árnyalatot válasszatok. Nyáron én a bronzosítóra szavazok, ősszel viszont jöhetnek a bogyósgyümölcs színek, amik persze púderesítve finom hamvas árnyalatot kölcsönöz a már fakuló bőrszínnek.
Spriál vagy pilla? Tudjátok, hogy imádom mindkettőt! Egy szépen felrakott műszempilla az arc sminkje, mindegy hogy reggel van vagy este. Kiemeli a szemeket és oda vonzza a tekintetet. Persze ügyeljetek a tisztán tartására, és a sminkelést követően ne rakódjon rá a púder és az alapozó a tövekbe! Ne hanyagoljuk el azokat sem, akik allergiásak vagy éppen nem szeretik a művi dolgokat. Akik a reggeli "szemdörzsölősök" csapatát erősítik, nekik egy gyönyörű spirállal kiemelhetőek a szempillák. Javaslom, hogy ne válasszatok vízálló termékeket, mert azoknak a nehézkes lemosásával roncsolhatjuk az egészséges szempillaállományt. Vigyétek fel úgy a szempillaspirált, hogy ne csomósodjon, ne álljon össze, erre rásegíthettek egy tiszta szempillafésűvel.



Végül az én kedvencem! A szemöldök. Egy gyönyörűen megformált szemöldök a smink megkoronázása. Arra szintén figyeljetek, hogy inkább hagyjátok ki ezt a lépést, ha bizonytalanok vagytok, mert két szögletes, felemás, sötét és figyelemfelkeltő vonallal a szemek felett az ellenkező hatást váltjátok ki. Válasszatok egy természetes árnyalatot, hajatok színéhez közeli, vagy a bőr tónusának megfelelőt! Kérjetek tanácsot a szemöldökformázással és megrajzolással kapcsolatban! Próbálkozzatok, ha van pár szabad percetek, mert lehet akár ceruzával, púderrel vagy szemöldökformázó spirállal is gyönyörű szemöldököt rajzolni. Hamar belerázódtok és aztán pillanatok alatt kész a reggeli makeup!
Dóri