Önmegvalósítás vagy önámítás?
2019.09.29
Légy kreatív! Találd meg önmagad! Valósítsd meg az
álmaid! Mert ez az a kor, amikor minden lehetséges. Amikor a munkád a
szenvedélyed, és amikor a hobbid a munkád. Bloggerből író, a rendszeresen
posztolt otthoni főzőcskézés pedig kinőheti magát, és bárkiből lehet szakács,
étteremkritikus vagy cukrász. Néhány száz jól beállított fotó, néhány órás
photoshop tanulmányozás, egy kis önmarketing, amiknek segítségével először
influenszer, majd tanácsadó leszel, és a végén már azért is fizetnek neked,
hogy lefotózhassanak egy palack vízzel.
Ahová csak nézünk, mindenhol sikersztorik tömkelegével találkozunk. Hétköznapi
emberek, akiknek a sikerhez "csupán" egy jó ötlet, egy kis kitartás, némi önmagukba
vetett hit, cseppnyi ügyesség kellett, vagy éppen csak jókor voltak jó helyen.
És persze a lényeg: erre bárki képes!
Ezek a mi 21. századi tündérmeséink. Már nem a szőke herceget várjuk a fehér
paripán, hogy boldogan éljünk, míg meg nem halunk. Ez ma már édes kevés. Siker
kell és önmegvalósítás. Kiteljesedés az élet minden területén.
De vajon mit tesznek velünk ezek a tündérmesék? Bűntudatot keltenek. Az ilyen
típusú történeteket hallomásból ismerjük, a közösségi média oldalain keresztül
találunk rájuk, vagy felkapja őket a sajtó, és néhány hétig csak velük van tele
az újság. És mi, külső szemlélők végig csak azon gondolkodunk, hogy hol
rontottuk el? Vajon a mi életünkben nincs semmi, amivel kitűnhetnénk?
A minap cukorterheléses vizsgálatra kellett mennem, amit sajnos nem viseltem
túl jól. Az ájulásból feleszmélve elnézést kértem az asszisztens hölgytől, hogy
ilyen felfordulást okoztam. A hölgy rám mosolyogva csak annyit mondott: "Ne
aggódjon! Mindannyiunknak vannak gyengeségei. Ön nem bírja a vérvételt, én
pedig talán rossz anya vagyok, mert még egyetlen kenyeret sem sütöttem." Ez a
mondat azonnal felébresztett. Olyan egyszerűséggel és őszinteséggel mondta,
mintha egy egyszerű diagnózist közölt volna. Pedig ez az ápoló emberek
tucatjait látja el nap, mint nap, végtelen türelemmel és kedvességgel. Szalad
egyik teremből a másikba, hogy segítsen a kollégájának, tartja a lelket a
páciensekben, akik reszketve lépnek a vérvételi szobába. Matricát oszt a
gyerekeknek. Majd munka után valószínűleg rohan haza, hogy gondoskodjon a
családjáról. És elég néhány sütisütős szuperanyás poszt, hogy kétségbe vonja
önmagát, és akarva akaratlanul befészkeli magát a gondolat, hogy nem felel meg
az elvárásoknak. Mint anya, nem tartja magát valaki teljes értékűnek csupán
azért, mert nem friss házi kalács várta reggel a gyerekeket. Sokan
sikertelennek és értéktelennek tartják magukat, mert nincs valami aktuálisan
menő szakmájuk, nem vették nyakukba a világot egyetlen hátizsákkal vagy éppen
nem Insta-kompatibilis a megjelenésük. Mintha ezen múlna...
Az életben a legtöbb dolog nem mérhető lájkokban. A szeretetet, a gondoskodás
nem jeleníthető meg csupán képeken, és nem egyszerűsíthetjük le emberi
értékeinket, gondolatainkat és véleményünket néhány emotikonra, amiket egy
ócska felugró ablakból választhatunk ki. Önértékelésünket nem építhetjük néhány
szívecskére, amiket az unottan görgető közönség már automatikusan nyomkod
anélkül, hogy egyáltalán tudatosítaná a tartalmat. Ahelyett, hogy a
mesterségesen gerjesztett elvárásoknak próbálunk mindenáron megfelelni,
próbáljunk meg inkább egy kicsit befelé figyelni. Mérjük magunkat a saját
elvárásainkhoz, a saját mércénkkel. Éljük meg a saját történetünk!