Tudatosság és/vagy boldogság
2019.01.15
Tudatosan élünk. Az átgondoltság és a tervezés
az életünk minden részére kihat. Tudatosan készülünk az egyetemi felvételire,
tudatosan választunk szakmát, és tudatosan tervezzük a szakmai jövőnket. Van
jól összeállított étrendünk és edzéstervünk, hogy tele energiával és kicsattanó
egészséggel küzdhessünk meg a mindennapok gondjaival. Tudatosan odafigyelünk a
környezetünkre, tudatosan vásárolunk, állítjuk össze a ruhatárunkat, és
alakítjuk a stílusunkat. A párkapcsolatainkban is mérföldkövek szerint
haladunk. Sőt, a családalapítás is egy megvalósítandó projektté vált.
Még a január is a tervezésé. Miket szeretnék megvalósítani a magánéletben és a
munkában? Hová szeretnék elutazni? Min szeretnék változtatni? És persze az elmaradhatatlan
fogadalmak tömkelege! Természetesen mindezt egyetlen cél érdekében tesszük:
boldogok szeretnénk lenni.
Csupán egyetlen homokszem van ebben a
tökéletesen felépített, jól megtervezett rendszerben. Nem hagyunk teret magának
a boldogságnak.
A boldogságot mindig valamiféle feltételhez, jövőbeli célhoz kötjük. Boldog
leszek, ha végre lesz egy saját lakásom, ha megtalálom a párom, ha
előléptetnek, ha férjhez megyek... a sort a végtelenségig lehetne folytatni. A
tervekkel nincs is semmi gond, sőt nagyon fontos, hogy az életben legyenek
céljaink, legyen motivációnk, és ezeknek a terveknek a megvalósulása valóban
boldoggá tesz minket, de egyáltalán nem biztos, hogy ez az érzés valóban olyan
eufórikus lesz, mint amilyenre számítottunk. És az sincs kőbe vésve, hogy ezek
elérése örök életre boldoggá tesz majd minket. Sőt sokszor észre sem vesszük,
hogy sikerült beteljesíteni a kitűzött célt, mert már rohanunk a következő
felé, ami mellett ez az aprócska siker el is törpül.
Ott van az érem másik oldala. A kudarcok és a sikertelenség. Sokszor gondoljuk
azt, hogy ha ebben a jól megtervezett életünkben mégsem érjük el a céljainkat,
akkor örök boldogtalanságra vagyunk ítélve. Ezt az érzést csak súlyosbítja az a
rengeteg plakátvigyor, ami nap mint nap ránk zúdul a közösségi oldalakról.
Elkezdjük magunkat hibáztatni, okolni a saját tudatlanságunkat,
ügyetlenségünket és szerencsétlenségünket, hiszen - látszólag - mindenki
boldog, csak nekünk nem megy.
A nagy tudatosság sokszor leszűkíti a látóteret. Nem látjuk meg az új lehetőségeket,
vagy más utakat, amik talán kerülőre késztetnek minket, mégis új perspektívába
helyezik a célt. Ha pedig nem érünk révbe az általunk kikövezett és egyetlen
helyesnek vélt úton, akkor a csalódás még mélyebbre sodor minket, mint ahonnan
elindultunk.
Én éppen ezt a sárga köves utat jártam eddig. A
piros cipőm sarkait nagyon kevésszer kellett összeütögetnem, mert
elszántsággal, odafigyeléssel és a gondosan megtervezett útvonalakkal sikerült
elérnem, amit akartam. Majd egyszer csak lezárták azt a bizonyos kijelölt utat.
A "babaprojekt" megakadt. Összeroskadtam. Önmagam kudarcának éltem meg annak
ellenére, hogy nincs veszve semmi. Egyszerűen csak el kell gördíteni az útra
gurult köveket vagy egy új utat kell keresni. A cél ettől még ugyanúgy megmarad.
A tudatos életemben ez akkor szinte elképzelhetetlen volt. Mi történt a jól
bevált tervezéssel? Eddig működött. Hónapok teltek el úgy, hogy ültem a lezárt
út mellett. Kerestem, hogy hol csúszott hiba a jól kigondolt számításba. Tudod,
hogy semmi sem egyszerű, mégis megrázó a szembesülés. Jön a várakozás. Hátha
megoldódik magától. Igyekszel elengedni. Végül rájössz, hogy nincs más
választás: el kell hagyni a megtervezett útvonalat. Megbarátkozni az
ismeretlenben rejlő lehetőségekkel.
Az örömet és a boldogságot nem köthetjük feltételekhez, nem tűzhetjük ki
egyetlen életcélként, és persze nem várhatjuk azt sem, hogy az ölünkbe hullik. El
kell fogadnunk, hogy nem tarthatunk mindent az irányításunk alatt. Néha el kell
engednünk azt a jól komponált, tudatosan tervezett életünket. Elég jót és jól
tenni. Mérlegelni, de a szívünkre hallgatni. Átélni a pillanatot, nem mindig megtervezni.
Tomasovszki Bea
Képek: Pinterest